Etike, Gréti kutyája.
Pocaklakó korában kapta húsvétra!
Az egész úgy kezdődött, hogy nézegettem plüssöket a boltban, és ebből a darabból csak ez az egy volt.
Mivel nem akartam vásárolni, csak nézelődtem, nem volt nálam pénz, hogy megvegyem.
De gondoltam olyan kis szép, hogy fájna a szívem, ha nem lenne meg mire legközelebb megyek. Megfogtam és feltettem a polc legtetejére a társasjátékok mögé:D
Mondtam Apának, hogy menjen vissza a boltba, mert eldugtam ott egy játékot Grétinek, de nem tudtam megvenni!
Így került hozzánk Etike, 2006-ban, pont húsvét előtti napon, igaz akkor még Szőrike volt a neve.
Beültettük Gréti kiságyába és együtt várta velünk az ágyikó lakóját.
Megszületett Gréti és a kutyus csak vigyázott rá mindig! Neki szóltak az első kis hangok, nevetések:)
A leányzó 7 hónapos korában került a kiságyába, egyedül elalvás céljából, előtte többnyire altatni kellett. Hiányozhatott neki valaki, így talált rá a Szőrikére:

Ezután már csak vele aludt, mindenhová vitte!
Szőrike utazott, jött-ment, ahová mi is.
Eljött az idő, amikor beszélni kezdett Gréti, és egyre csak azt hajtogatta, hogy "Ete", jó sok idő után jöttünk rá, hogy ez bizony a kutyus lesz. Nem tudom a Szőrikéből, hogy született ez az Ete név:)

Teltek a napok, kimosni csak ritkán lehetett és lopva. Aztán elkezdte becézni......hát azóta Etike.
Most már önként hozza a mosógépbe, ha piszkos lesz. Nem tudom mennyi mosást bír még ki szegény, mert már nagyon odavan:(
De még nélküle sehová nem mentünk azóta sem:)
Most így alszik:

Jajjj de édes ez a történet........... :)
VálaszTörlésMilyen édes!!!
VálaszTörlésReninek nincs kedvence,pedig annyi mindent vettem neki!
De Drága!:))) Milyen ari vagy, eldugtad a társasok mögé?:D Tök cuki történet. Etike már családtag:)
VálaszTörlésPusszantás