Időhiány miatt egy pár sor :)
A nagyok jól indultak a suliban nagyjából :)
Egyenlőre csak jót mondhatok róluk, bár Lívi beteg lett!
Valami vírusos köhögős takonykórt szedett össze, holnap már megy suliba. Most jöttem rá, hogy miért akar menni :D
Ugyanis van még holnapra igazolása, Ő azzal "takarózik", hogy nem akar lemaradni annyira, mert utál pótolni. Ma viszont elszólta magát, hogy szombaton karaoke buliba szeretne menni, ezért a nagy igyekezet, mert ha suliban nem volt, akkor a haverokkal sem engedem :D
Kis ravasz :)
Gréti kezdeti lelkesedése az oviban kicsit alábbhagyott.
Múlt hét második felében és a mostani hét elején sírva ment, DE MA már nem:) Éééééés napközben sem pityergett! Sőt! Azt mondta jól érezte magát nagyon.
Természetesen fiú barátja van a Krisztián, mint ahogy a többi lányom is hapsizott már az oviban, Ő sem maradhat le :)
Na meg a legjobb "barátja" Anikó óvónéni, akit Gréti egyenesen imád !!!
Az étvágyát dicsérik (nekem nem tűnt fel, hogy olyan sokat enne), és nagyon önálló, segítőkész :)

Az ilyen bulik nagyon jótékony hatással vannak a gyógyulásra:))))
VálaszTörlésGréti nagyon ügyi kiscsaj, jól veszi az ovit.
Eezek a lányok tán csak nem az anyjukra ütöttek a hapsizásban?:P
Puszik