Alexnek más elfoglaltsága akadt, Lívi fáradt volt, így Mi négyen:Apa, Anya, Niki és Én indultunk útnak! Vittünk innivalót is!
Én motorral:

Niki bringával:

Nem messze van egy patak, ahová szívesen elsétálok naponta, köveket dobálni a vízbe, ott most is megálltunk:

Amikor nekiiramodtam nem állított meg senki! Ha autó közeledett, mondtam, hogy "-félre!" Akkor lehúzódtunk, megvártuk míg elmúlik a veszély és indultunk is tovább:



Nagyon sokat sétáltunk! Másfél órán keresztül.... és egyszer sem kértem, hogy vegyenek fel! Gyalogoltam és motoroztam, sőt amikor a motoromat fáradtnak láttam még vittem is:)
Hazafelé bementünk a temetőbe, meglátogattuk a dédimamát:

Alex telefonált anyunak, hogy merre vagyunk, anyu elmondta neki, hol vagyunk épp megtalálhatóak, és elénk jött Ő is:

Már az utolsó kanyarban jártunk, már csak pár percre voltunk a házunktól, amikor megálltam és közöltem, hogy "-kakilok". Apa felkapott és siettünk is haza! Persze nem kakiltam, de gondoltam, olyan jó poén:)
Jól tettétek, hogy útra keltetek, tényleg nagyon szép idő volt tegnap:)
VálaszTörlésEllenben ma:( Képzeld Grétike, itt már lehült és havazást mondtak:(((
Te nagyon ügyes vagy, hogy viszed a motorodat, ha az elfáradt:) Én anyával cipeltetem:)))
Sok puszi Nektek:)
Mi is tegnap még sokat sétáltunk,még ma délelőtt is ,de mostmár nagyon elromlott itt is az idő!:(
VálaszTörléspusziiii!:)
Hát ez aztán igazán ügyes dolog, hogy te ilyen túrázós, motorozós lány vagy! Nagyon vagány! Megmondom anyának máskor menjünk mi is ilyen izgis helyekre! És a kakis poén, na az vicces volt! Én is szoktam, bár még nem mondani nem tudom, de azért megvannak a módszereim, hogy becsapjam a szüleimet!
VálaszTörlés