2009-01-16

Ez+az

Gréti alvási szokásai nagyon megváltoztak.
Pár hónapja, reggel, mikor a Tesókat még fuvaroztam a suliba, ő is szívesen jött velem és az azt követő bevásárló körútra is. Ez azt jelentette, hogy reggel általában fél 7-re felébredt. Mióta a nagyok busszal járnak iskolába, mi nem rohanunk sehova, Grétit nem zavarja a nyüzsgés, van, hogy elalszik 9-9.30-ig is! Ilyenkor nem teszem le ebéd után, simán kibírja! Viszont ha 8 óra körül ébred, akkor muszáj aludnia, mert 5 után már nagyon nyűgös lenne. Ezért ebéd után megy aludni. Ez úgy működik, hogy nagyon nekikészül, Eti+cumi, takaró+párna, ez van úgy nem sokkal 12 után. De a drága nem tud 2 óra előtt elaludni, van, hogy csak jóval később. Alszik négyig, fél ötig! Este meg megy a műsor majdnem éjfélig :)
Tegnap este jöttünk haza szánkóval a mamától és Etike kiesett Gréti kezéből! Egy fagyott fűszál rátapadt, Gréti csak lefekvés előtt vette észre! Egyből vitte a mosógépbe, hogy ki kell mosni, mert meztelen csiga mászik rajta:) Hogy miért látta annak a fűszálat, nem tudni:)
Mondtam neki, hogy mire a gép kimossa ő nagyon álmos lesz, nem fogja tudni megvárni! Mondta, majd alszik EtiTesójával és a Zödönnel.
Mosógép ment Etivel, Gréti jött 5 percenként ellenőrizni mikor veheti már ki!
Mikor lejárt a mosógép, úgy 23 óra lehetett. Vizesen fogta magához, úgy aludt el!

Ma reggel szerencsére időben ébredt, délután is időben aludt el és kelt fel! Kíváncsi vagyok mikor nyomja el az álom:))))

Ma is szánkóztak, jó volt kint, nem volt hideg!
Viszont Niki nem érezte jól magát délután, kis hőemelkedése volt, de nem fáj semmije!
Majd holnapra már többet tudunk. Remélem nem lesz beteg:(

Pár kép:


Lívi nosztalgiázik:
Photobucket

Gréti Etikét húzza:
Photobucket

Photobucket

Jól ésett a meleg leveske:
Photobucket

Alex és Niki csúszkáltak:



4 megjegyzés:

  1. Akkor ti Pest/ dunántúl környékén laktok? Itt nem volt jég, hó is csak most esett.
    Ez az alvástéma....... ismerős! 2 előtt Mesi sem tud elaludni. Így aztán van, hogy sokáig alszik, aztán éjszaka nem győzöm kivárni, hogy aludjon már! Itt sincs minden délután alvás, ha reggel soká ébred én sem rakom le du. Puszi nektek, s kerüljön el benneteket a betegség!!!

    VálaszTörlés
  2. Sziasztok, visszaolvastunk:-) Szupi, hogy felétek esett a hó, jókat tudtatok szánkózni, ahogy Etike is:-) Itt az ónos esőn kívül más nem esett:-(
    Alvás: ha fél 9-kor ébredek és nem vagyok álmos, én sem fekszem le délben, az ovis napon is előfordul, hogy nem alszom el itthon, anya nem bánja, mert akkor este 8-kor már alszom is:-)

    VálaszTörlés
  3. De klassz! Mi akajunk egy kis szánkóznivaló havat!!!

    Nálunk is megy 10 ig a vircsaft, reggel meg alig lehet kivakarni az ágyból.:S

    Drágaság, megvárta Etit...:)

    VálaszTörlés
  4. Hú de jót szánkoztatok!Livi jól mutat az etetőszékben...:))
    Azért nem semmi, hogy meg birtad várni amig Eti tiszta lesz.Puszi Jázmin

    VálaszTörlés

Szólj hozzá!