Tegnap reggel, 8-kor indult a vonatunk Sásdról Kelenföldre.
Nagyon vártuk már, tavalyra terveztük, csak Lívi a tavaszi szünetre eltörte a lábát.
Így idénre maradt!
Gréti nagy is nagy izgalommal várta a 2 órás vonat utat!
Várjuk a vonatot:)

A vonaton:

Az út odafelé teljesen simán zajlott a gyerekek élvezték, ettek-ittak jól elvoltak!
10-kor értünk Kelenföldre, ahonnan taxival mentünk a Camponába a tropikáriumba. A taxis elvitt hatunkat egy fordulóval, és megbeszéltük vele, ha jönnénk vissza szólunk neki, jön értünk, ezért megadta a telefonszámát.
Megérkeztünk és bementünk "hajakat nézni":

Miután jól kihalacskáztuk magunkat és mindent megnéztünk elmentünk enni-inni:

Ebéd után kimentünk a Campona előtti játszótérre, ahol Zsuzsiékkkal találkozunk természetesen Dorka és a Tesói (Niki és Kevin) vele tartottak, kicsit beszélgettünk, a gyerekek játszottak:

Itt már Dorkával:

Sajnos elvétettem egy lépést, mert a taxis telefonszámát nem jól mentettem el, így másikat kellett keresnünk, aki vállalja hatunk szállítását a pályaudvarra! Zsuzsi segítségével találtunk is, de mivel kevés volt a vállalkozó szellemű sofőr, így útnak is indultunk! Sajnálom, hogy tovább nem tudtunk maradni, mert jól éreztük magunkat :(
90 perccel a vonat indulása előtt Kelenföldön voltunk. Végre eljött a vonat indulásának ideje, bemondták, hogy a vonat 10 percet fog késni.
Miután eltelt a 10 perc, bemondták, hogy 20 perc a késés, aztán 30, 40, 60, majd 80.
Így másfél óra várakozás 80 perc késés után befutott a vonatunk, és hazaindultunk:
fáradtan:

Összegezve az egészet a gyerekek jól viselték és jól érezték magukat, még a legkisebbem is :) Pedig 3 óra várakozás nem kis teljesítmény még egy felnőttől sem, de Ők hősként tűrték:))
Júniusban újra megyünk , de az állatkertbe......

Jajjjjj de nagyon jó volt nektek! Gréti pedig egy kis hős!! Ennyit várni.....
VálaszTörlésJujj, de klassz program! Az állatkert is nagyon klassz lesz tuti! A várakozás kibírásáért valóban kis hősök a gyerkőcök! Gondolom nem kellett altatódalt énekelni nekik!
VálaszTörlésJaj, de örülünk, hogy ilyen jól telt a Tropicáriumi látogatásotok és utána még egy találkozó is belefért:-) Szuperek a képek, természetesen azonnal megkönnyeztem Grétit az utolsó fotón:-)) Drága Melindám is így szokott aludni, cumi és teljesen elengedett izmok, gyönyörűek ilyenkor:-))) (is)
VálaszTörlésAz Állatkertbe lehetséges, hogy tudunk Veletek találkozni, majd egyeztessünk erről, ha eljön az ideje! A Tropicárium sajnos tőlünk nagyon messze van, ezért is nem írtam, hogy találkozzunk, pedig nagyon szerettem volna:-(
Szupi progi! Mi is készülünk már 1 éve:-)
VálaszTörlésÖrülök, hogy jól éreztétek magatokat, leszáítva a kalandos hazautat /nagyon durva az a késés:S/
Igazán szép család vagytok! Tök jó lehet ennyien, de én inkább a gyerek szerepét vállalnám, mint az anyáét:D Le a kalappal előtted tényleg!:)
Apának boldog szülcsinapot! (Nálatok mindenki ilyenkor született?:)))
Puszik
Remek kirándulást szerveztetek!:)Ügyesen bírták a gyerekek az utazást!:)
VálaszTörlésAPutoknak boldog születésnapot kívánunk!:)Szkokán fiúk