2009-09-29

Más......

Egy kis kitérő.
Úgy érzem meg kell említenem a DÉDIpapánkat, aki egy igazi túlélő.
79. életévét tapossa, és ha épp nincs semmi baja nagyon eleven :)
Most éjjel pl. megint kórházba került, a mentő vitte el.....de majd pár sorral lejjebb írok erről.
60 akárhány évesen kiderült, hogy rosszindulatú gyomorrákja van, áttétekkel a hasi nyirokcsomóin és a lépén. Megműtötték, kivették a 2/3 gyomrát és kemoterápiára járt hosszú hónapokig, de emellett ellátta a nagy gazdaságát (tehenek, csirkék, disznók), a nagy földeket művelte és a szőlőjét gondozta.
Aztán gyógyultnak nyilvánították.
Kapott egy tüdőembóliát pár évre rá, de kiheverte.
Évente járt utókezelésre és vizsgálatokra, de szerencsére a rák nem jött elő!
Közben meghalt a dédimami, akivel 51 évig élt, szeretetben. Nem sokra rá eltemette a fiát is ( a mi bátyusunk volt) 44 évesen.
Kopott az állatállomány, már csak malacok és csibék voltak.
Egyik disznóvágáskor csúnyán megsérült, a combja (egy izom elszakadt) , kórházba került és nehezen jött helyre, csúnya belső vérzése volt. Úgy gyógyult meg, hogy sok-sok vért kapott.
Idén nyáron erős szívritmuszavar miatt pacemakert ültettek be neki, aminek szövődményeként ismét tüdőembóliát kapott tüdőinfarktussal kísérve.
Heteket töltött a kórházban, mire meggyógyult és újult erővel folytatta a munkát.
Pl. a rekordtermés a szőlőben, a tojótyúkok tartása, és a kis kert.
Tegnap reggel mentem hozzájuk (anyukámék vele élnek) és monda anyu, hogy a papának éjjel vérzett az orra nem tudja mi lehetett vele.
Délután ismét vérzett neki....
Ma reggel meg anyukám halott sápadt arccal meséli, hogy éjjel a Dédit a mentő bevitte a kórházba, mert nem lehetett éjjel elállítani az orrvérzését!
Nagyon rossz állapotban volt, el is ájult a nagy vérveszteségtől.
De szerencsére most hívott, hogy jobban van, de vizsgálják mi okozhatta........ a Syncumar-ra gyanakodnak, amit évek óta szed........

4 megjegyzés:

Szólj hozzá!